Rágcsálók ürülékének ​megkülönböztetése

Back Icon


Hogy azonosíthatjuk be ürülék alapján, hogy milyen rágcsálóval is állunk szemben?


Az egérürüléket a patkányétól mérete alapján még elég egyszerűen el lehet különíteni, bár laikusoknak néha ez sem biztos, ​hogy egyszerű feladat. Azonban a vándorpatkány és a házi patkány exkrementumának megkülöböztetéséhez mindenképpen ​ajánljuk az alábbi képet:



Habár a házi patkány igen ritka hazánkban (Lenti és Csesztreg térségében találkoztunk vele), azért időnként mégis gondot ​jelenthet felismerése. Erre a patkányfajra adottságainál és életmódjánál fogva inkább jellemző, hogy magasabb, nehezebben ​megközelíthető területeken él. Így például padláson talált patkány ürülék esetén érdemes azt megvizsgálni, hiszen házi ​patkány esetén teljesen máshogy néz ki a védekezés.


A két patkányfaj ürülékét - méretükön kívül - a vándorpatkánynál jellemező tompa és a házi patkánynál jellemző hegyes ​végződés különbözteti meg egyértelműen. A vándorpatkányéra azt is szoktuk mondani, hogy kapszula formájú, míg a házi ​patkányéra inkább azt, hogy orsó formájú.

A szín alapján történő elkülönítést önmagában nem ajánljuk, hiszen az ürülék színét az is befolyásolja, hogy mennyire friss, ​illetve hogy az állat pontosan mivel táplálkozott.


Biztos, hogy az ürülék rágcsálótól származik?


Sok esetben a gyanús nyom nem kártevő rágcsálótól, vagy nem is rágcsálótól származik. De milyen más állat ürülékével ​találkozhatunk még gyakran környezetünkben?


Denevér:

Ilyen látvány fogadhatja, ha a denevéreknek bejárása van padlására.


És egy videó az egér ürüléktől való megkülönböztetés egy nagyon egyszerű módjáról:

Ahogy a videón is látható, az egér és a denevér ürüléke hasonló nagyságú és színű, formailag el lehet különíteni, de a ​legfontosabb különbség: az egéré kemény, míg a denevéré nagyon könnyen porlad.


Nyest:


Ezzel az állattal rengeteg embernek meggyűlik a baja, így az ürüléke is eléggé "közismert":

Kép forrása: http://tracksandsigns.blogspot.hu/2010/10/marten-dropping.html


Fentieken felül még rengeteg állat ürülékével téveszthető össze akár a patkány, akár az egér ürüléke.

Házilagos rágcsálóirtáshoz mindenféle hatékony eszközt és irtószert megtalál a csapdashop.hu oldalon.


Tr​apshop Kft.

Cégadatok

Trapshop Kft.

8797 Batyk, Fő utca 34.

3​2050547-2-20

Tel: +36 ​30 220 98 84

kartevoirto@ka​rtevoirto.hu

Üg​yfélszolgálat

Hétfő-Péntek: 9:00 – 16:00

Social

White Facebook Logo Social Media Icon
Youtube Official Icon

A kartevoirto.hu oldalon nem történik adatkezelés, a felhasználókat nem követjük.